Töltött karalábé (8 darab)


A legfinomabb tavasszal, amikor még zsenge a karalábé.A recept Szigeti Zsuzsa Hús nélkül szójából című, csak és kizárólag a Piaconline.hu oldalain elérhető szakácskönyvéből való. Hozzávalók: 100 g rizs só 4 karalábé (800 g), aprítva 4 evőkanál olaj 1 kis méretű hagyma (80 g), aprítva bors pirospaprika 1 tojás 2 gerezd fokhagyma, összezúzva 1 evőkanál finomliszt 1 csokor petrezselyem, aprítva 2 dl tejföl Az elkészítés módja: 1, A rizst 2 dl sós vízben megfőzzük, kihűtjük. 2, A karalábéfejeket meghámozzuk, karalábévájóval kiszedjük a belét. Négy nagyobb levelet félreteszünk, a többit felaprítjuk. 3, 2 evőkanál olajon megdinszteljük a hagymát, majd hozzákeverjük a megáztatott szóját. Állandó keverés mellett addig pároljuk, amíg egy kicsit le nem sül. Meghintjük sóval, borssal és pirospaprikával. 4, Összekeverjük a szóját, a rizst, a tojást és a fokhagymát. Jól összedolgozzuk. 5, A karalábékat és a félretett leveleket megtöltjük a keverékkel. 6, A karalábévagdalékot egy nagyobb lábos aljára szórjuk. A tetejére helyezzük a megtöltött karalábékat és a leveleket, majd közéjük szórjuk az aprított leveleket is. Megsózzuk. Kb. fél liter vizet öntünk rá, és lassú tűzön puhára főzzük. 7, A megtöltött karalábékat szitakanállal kiemeljük. A maradék olajból és a lisztből készült rántással berántjuk a főzeléket. 8, A töltelékeket visszahelyezzük a főzelékbe. Megszórjuk friss petrezselyemmel, és tejföllel tálaljuk. Energiatartalom: 1280 KJ / darab (305 Kcal) 20 g zsír 23 g szénhidrát 8 g fehérje
Kalendárium

2013. május 25.
szombat
Orbán napja van.


Árak

Tekintse meg nagyobb vásárcsarnokaink zöldség-, gyümölcs- és húsárait!


Aktuális árlista

Piacok, Vásárcsarnokok

Tekintse meg piacaink leírását, nyitva tartását...




Gombavizsgálat

A Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piac Igazgatósága az alábbi telephelyeken és időpontokban végez ingyenes gombavizsgálatot:

Időpontok és helyszínek

Fidel Gasztró

Állandó szakértőnk, Fidel Gasztró segít, hogy megismerje az alapanyagokat, amelyeket a konyhában használ. Itt megtalálhat az abált szalonnától a zsályáig mindent, ami a szakácskönyvben előfordulhat.


Receptek

Nem tudja mit főzzön vacsorára? Fidel Gasztó ebben is segít! Használja ki a nagyszerű alkalmat, hogy tanácsot kérjen mesterszakácsunktól!

Mai recept:
Töltött uborka (20 darab)

Ha a többi receptre kíváncsi:
Összes recept

Hungarikumok

Ismerje meg jellegzetes magyar termékeinket, melyek híressé tették országunkat!

Hungarikumok