Emporion
2006.12.11.
Sikeres bemutatkozáson van túl az Európai Piacok Szövetsége (EMPORION), melynek egyik alapító tagja a Vámház krt-i Nagycsarnok. 2006. november 28-29-én az Európai Parlament Régiók Bizottsága előtt megtartott bemutatkozás során a Szövetség ismertette a közös célkitűzéseket és a jövő évi programtervezetet. A tagok rövid bemutatkozási lehetőséget is kaptak, mely során az egyes piacok sajátosságait, elvárásait, illetve a különböző országok kulturális hatásait ismertették.
2006.11.07.
2006. november 28-29-én az Európai Piacok Szövetsége (EMPORION) bemutatkozik az Európai Parlament Regionális Bizottsága előtt. A két nap folyamán az egyes piacok bemutatkozási lehetőséget kapnak, sőt a Szövetség egy közös prezentációval is készül az eseményre. A két nap alatt remek lehetőség adódik a Szövetség számára, hogy a jövő évi marketing programot bemutassa, valamint erős politikai támogatást szerezzen az európai politikai elit részéről.
2006.09.21.
Barcelona, 2006. január 23. - aláírásra került a híres európai piacokat tömörítő szövetség alapító okirata. A spanyol kezdeményezésre létrehozott szövetség a European Association of Food Markets, azaz EMPORION nevet kapta.
Kalendárium

2017. július 25.
kedd
Kristóf, Jakab napja van.


Árak

Tekintse meg nagyobb vásárcsarnokaink zöldség-, gyümölcs- és húsárait!


Aktuális árlista

Piacok, Vásárcsarnokok

Tekintse meg piacaink leírását, nyitva tartását...




Gombavizsgálat

A Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piac Igazgatósága az alábbi telephelyeken és időpontokban végez ingyenes gombavizsgálatot:

Időpontok és helyszínek

Fidel Gasztró

Állandó szakértőnk, Fidel Gasztró segít, hogy megismerje az alapanyagokat, amelyeket a konyhában használ. Itt megtalálhat az abált szalonnától a zsályáig mindent, ami a szakácskönyvben előfordulhat.


Receptek

Nem tudja mit főzzön vacsorára? Fidel Gasztó ebben is segít! Használja ki a nagyszerű alkalmat, hogy tanácsot kérjen mesterszakácsunktól!

Mai recept:
Töltött burgonya (8 darab)

Ha a többi receptre kíváncsi:
Összes recept

Hungarikumok

Ismerje meg jellegzetes magyar termékeinket, melyek híressé tették országunkat!

Hungarikumok